2020-ban a koronavírus-járvány komoly hatást gyakorolt a kávéiparra is gyártói, forgalmazói és fogyasztói oldalon egyaránt. De a termelés nem állt le, a Coffee Review munkatársai kétezernél több kávét tesztelve állították össze toplistájukat.
2020-ban a koronavírus-járvány komoly hatást gyakorolt a kávéiparra is gyártói, forgalmazói és fogyasztói oldalon egyaránt. De a termelés nem állt le, a Coffee Review munkatársai kétezernél több kávét tesztelve állították össze toplistájukat.
A Valentin nap egészen megosztó ünnepnek számít. Vannak, akik teljes lázban égnek miatta és vannak, akik egyenesen lázadnak ellene. Mi amondóak vagyunk, hogy apró, szívből jövő kedvességekkel bárkit le lehet venni a lábáról. És miért ne varászolhatnánk különlegessé éppen ezt a napot? Ezért összegyűjtöttünk három egyszerű praktikát, melyet elkészíthetünk szerettünknek. Mindegyik ötlet jól variálható, és könnyen személyre szabható, úgyhogy a siker garantált!
Közismert, hogy két külön italról beszélünk, és persze a nevükön kívül még jónéhány dologban eltérnek. Négy pontban mutatjuk be a lényegi különbségeket feketekávé és eszpresszó között.
A kávékultúra része vagy túlbecsült felszínesség? Fokmérője a szakmaiságnak vagy elfedője a tudás hiányának? Kell-e nekünk egyáltalán a latte art?
Az elmúlt 15 évben rengeteget fejlődött a kávékultúra. Régebben elég lehetett egy szép diszítés ahhoz, hogy bekerüljön valaki a prémium kategóriába. Fontos volt tehát a tulipán, a madár, a sárkány, a csiga vagy a medve, mert ezen múlt, betér-e a vendég az adott intézménybe. Mára azonban olyan sok igazán jó és különleges kávézó van, sőt, otthon is képesek vagyunk szinte kávéházi minőségű kávét készíteni, hogy a szép díszités már régen nem elég. Később, amikor a piacon megjelentek az alternatív tejek még tovább csökkent a latte art jelentősége, azokból ugyanis nem, vagy csak igen nehezen lehet értékelhető formákat létrehozni.
A kávéról az az általános képünk, hogy meglehetősen kényes jószág. Macerás termeszteni, szállítani, pörkölni, tárolni, elkészíteni, szervírozni, talán éppen csak fogyasztani nem az. Ebben persze sok igazság van, de a helyzet mégsem ennyire borzalmas. Kis odafigyeléssel és minimális befektetéssel könnyen tudjuk kezelni a ránk eső részét.
És direkt nem otthoni munkavégzést vagy „home office”-t mondunk, mert épp az a lényeg, hogy nem csak a lakásodból, házadból tudod elvégezni a rád bízott munkát, hanem történetesen akár egy kávézóból is.
Termőterületek csökkenése, klímaváltozás, különféle betegségek terjedése – nem csoda, hogy a világ 124 ismert kávéfajtájának 60%-a kihalás közelébe került. Ha így megy tovább, 70 év múlva fele annyi kávé terem majd, mint ma.
A helyzet tehát rossz, és azt kell mondjuk, hogy az állomány megőrzése érdekében tett lépések elégtelenek: a vad fajták 28%-a védett területeken kívül nő, és mindössze 55%-uk magjait őrzik génbankokban.
Ez azért kellemetlen, mert a vadon termő kávék nélkül drasztikusan lecsökkenne az iható mennyiség, ők teszik tehát fenntarthatóvá a jelenlegi fogyasztási modellt. Ezért is lépett a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), és tette fel a Vörös Listára a kávét. Elég, ha csak belegondolunk, milyen fontos az Arabica Etiópia és a világ számára, mindjárt erőt vesz rajtunk a tenni akarás a fajta túlélése érdekében.
Sokféle kávé létezik, amely az ízek, aromák és illatok változatosságát hozhatja a konyhánkba, szinte a világ bármely tájáról. Érkezzen azonban a kávé bárhonnan, egyfajta minőségi indikátorként tekintünk a rendkívül változatos árakra, amivel kapcsolatban felmerül a kérdés: tényleg annyival jobb a drága?
Természetesen szó sincs arról, hogy az „átlagos” rossz lenne. Ma az üzletekben kapható minőségi kávé kilójáért jellemzően hat-tízezer forintot kell fizetnünk. Innen nézve pedig az akár százötvenezer forintos ár egészen bizarrul hangzik, elvégre „az is csak kávé”. Nem véletlen a magas ár, hiszen a szezonális hozam, a korlátozott termőterület, a feldolgozás és szállítás költségei, illetve az egyedi ízprofil jelentős hatással bír az árazásra. Annak aki megteheti, érdemes legalább egyszer az életben próbát tennie valamelyik drága kávéval.
Az alábbiakban a kávé kilogrammonkénti árát adjuk meg.
A tea a világ egyik legkeresettebb itala, a Földgolyó minden pontján fogyasztják. Szerte a kontinenseken különféle régiókban termelik, hogy aztán megszámlálhatatlan formában és ízben kerüljön a fogyasztók teáscsészéjébe.
Egy igazán lelkiismeretes termesztő a mag elvetésének pillanatától ellenőrzi a termesztési és feldolgozási folyamatokat, egészen addig a momentumig, amikor a gőzölgő tea illata megcsapja az orrodat. A két pont között pedig minden lépése arról szól, hogy a lehető legjobb ital szülessen meg.