Az Alois Dallmayr Magyarország ismeretterjesztő és szórakoztató blogja

Dallmayr Magazin

Ki mondja meg, hogy milyen a jó kávé?

2021. június 25. - Alois Dallmayr Magyarország

coffee-2565441_1920.jpg

Ahogy az élet többi területén, úgy a kávézással kapcsolatban is vannak pozitív, illetve negatív sztereotípiáink, melyek könnyen alakulhatnak át előítéletekké. Mind jól ismerjük, a ,,csak az erős fekete az igazi”, ,,tejet adni a kávéhoz bűn”, ,,lassan inni hiba”, ,,egy kávé nem kávé” gondolatokat, melyek gyakran már az első kávéval való találkozás előtt megragadnak az ember fejében. Rengeteg hasonlót tudnánk még felsorolni, a közös bennük mégis az, hogy mind szöges ellentétben állnak azzal, amiről a kávézás szól: hogy kiélvezzük a saját kedvünk szerint elkészített feketét.

Mindenkinek van kedvenc csészéje, pörkölési módja, teje, preferált cukormennyisége - azoknak is, akik (még) nem jutottak el a specialty kávékig. Egy ember fogyasztási szokásai akár névjegyként is felfoghatók, figyelmesebb ismerősök megjegyzik a részleteket, és aszerint kínálják az italt. A téma szakértőinek megvan a tudása és szaknyelv-ismerete ahhoz, hogy közérthetően beszéljenek az egyes megoldások előnyeiről és hátrányairól, hozzásegítve a többieket a saját kedvencük megtalálásához. De még nekik sincs kizárólagos joguk eldönteni, hogy milyen „a jó kávé”. 
nathan-dumlao-ikunbw_f9k0-unsplash.jpgA mi célunk, itt, a blogon is sokkal inkább az, hogy a szórakoztatáson túl tájékoztatást nyújtsunk, bemutassuk, mennyire szerteágazó a kávé világa, és lehetőséget teremtsünk arra, hogy mindenki rátalálhasson a neki megfelelő koffeines (vagy mentes) italra. A kávé ugyanis művészet, és mint ilyen, nem nagyon lehet (és szabad) keretek közé szorítani. Aki határt szab a saját fogyasztási szokásainak, az kizárja az életéből annak lehetőségét, hogy fejlődjön, illetve, hogy újra és újra felfedezze a kávét, idővel pedig akár el is felejti élvezni azt. Éppen ezért, a hangsúly ismét a kísérletezésen van, illetve azon, hogy mások véleményétől függetlenül alakítsuk ki saját preferenciánkat. 

s1.jpg

Félreértés ne essék, azért vannak alapvető szabályok, amiket be kell tartani. Időtartam, hőmérséklet, mennyiség, amik ahhoz szükségesek, hogy a kávészemekből a legjobbat lehessen kihozni. De van lehetőség a kísérletezésre, útkeresésre, szórakozásra is menet közben! Ha jobban belegondolunk, a szakértők is ezt csinálják: próbálkoznak, kóstolnak, kutatnak, kóstolnak, összefüggéseket tárnak fel, kóstolnak. És így fejlődnek.

coffee-6002636_1920.jpg

A kávé ismerete ugyanis nem csak szikár tények bemagolásából áll, hanem a környezet felfedezéséből is. A különböző boltokban és kávézókban dolgozók tudásuk legjavát adva tevékenykednek, sőt, sokszor segítenek tanácsokkal, és akkor még az internetről nem is beszéltünk! Ha valaki pedig inkább társaságban kísérletezne, szórakoztató program lehet összegyűlni a barátokkal, és megkóstolni egymás kedvenceit. Sőt, egy izgalmas játék is kerekedhet belőle, ha a kóstolás végén meg kell tippelni, hogy melyik ital, melyik emberhez tartozik. 

A kapott információkat mindenki kedve szerint használhatja fel, s azok alapján hozhatja meg saját döntéseit. A lényeg pedig az őszinteség, első sorban önmagunkhoz: tényleg ízlik a másként elkészített kávé, vagy csak azért mondjuk, hogy jó, mert valaki azt állította „jobbnak kell lennie”?

 

fotók: pixabay

forrás: coffeegeek.com

A bejegyzés trackback címe:

https://dallmayrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr916602576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása