Az Alois Dallmayr Magyarország ismeretterjesztő és szórakoztató blogja

Dallmayr Magazin

Hol dől el, mennyibe kerül a kávénk?

2023. november 23. - Dall.mayr

caffe1.png

A kávé nem csak azért több egy italnál, mert fontos szervező ereje az emberek mindennapi közösségeinek, hanem azért is, mert termesztése óriási üzlet. A kávé önálló árupiaci termék, aminek két fajtájával kereskednek. Ezek az arabica és a robusta. Mindkettőből különböző minőségi szintek érhetők el. A két fajtát korábban főként a magukat a kávé ínyenc fogyasztóinak tartók különböztették meg, mára már az egyre tudatosabb vásárlók jelentős része is tisztában van a fajták jellemzőivel. Az piaci helyzetet 2023 őszén alapvetően az International Coffee Organization (ICO) előrejelzése alapozta meg.

Hány zsák?

A szervezet szeptember közepén arról számolt be, hogy a 2022/2023-es szezonban októbertől júliusig 5,7 százalékkal, 103,7 millió zsákra csökkent a világ kávétermelőinek exportja az egy évvel korábbihoz képest. Ezt megfejelte a kolumbiai kávétermelők szövetségének beszámolója, miszerint az arabica fajta második legnagyobb termelőjének kivitele 17 százalékkal esett vissza. Eközben az számos árupiacot tömörítő Intercontinental Exchange (ICE) arról számolt be, hogy az arabica világszintű készletei 11 havi mélypontra csökkentek. A robusta esetén egy-két hónapos mélypontot regisztráltak.

ico1.png

Forrás: International Coffee Organization (ICO)

Az 1960-as években létrehozott ICO Composite Indicator Price (I-CIP) a kávéipar egyik legfontosabb referenciaára a világon, amelyet a köz-, a magán- és a tudományos szektor egyaránt használ költségeik felmérésére vagy költségvetésének tervezésére. Az I-CIP átlagosan 153,13 US cent/font volt szeptemberben, medián értéke 152,74 US cent/font, és 147,86 és 160,17 US cent/font között ingadozik.

Az ICO adatai szerint a 2022/2023-as szezonban a kávé világkínálata 7,3 millió zsákkal maradt el a kereslettől. Ez kicsit több a 2021/2022-es termésévben feljegyzett 7,1 milliós mínusznál. Hiába nőtt 1,7 százalékkal a piacra került termény mennyisége éves összehasonlításban, a kereslet ugyanennyivel emelkedett.

Mi a helyzet itthon?

A Nielsen piackutató adatai szerint a május végén befejeződött egyéves időszakban a magyar kiskereskedelmi kávépiac 82,8 milliárd forint nagyságú volt. A piac értékben 20 százalékkal bővült, miközben az értékesített kávé mennyisége volumenben 11 százalékkal 18,2 millió tonnára csökkent a megelőző évhez képest. A kávé ára jelentős részben az alapanyag drágulása és a gazdasági környezet alakulása miatt emelkedett, így kisebb mennyiséget vásároltak a fogyasztók.

 for51.jpg

Forrás: Nielsen

A kutatás szerint a legnagyobb részt továbbra is az őrölt kávék képviselik, ennek a termékcsoportnak esett vissza egyébként leginkább a forgalma, mintegy 15 százalékot az előző évhez képest. A május végével zárult 12 hónap során az egy évvel korábbihoz képest a szemes kávé értékesítése mennyiségben minimális mértékben, 3 százalékkal 3,7 millió tonnára csökkent, míg a Nespresso-kompatibilis kapszulák piaca volumenben nem csökkent, sőt kismértékben még nőtt is, 501 ezer kilogrammról 503 ezer kilogrammra. E két prémium szegmensben (szemes és kapszulás kávé) az árak emelkedése ellenére sem csökkent érdemben a fogyasztás, a minőséghez szokott fogyasztók megmaradtak.

Az üzleti felhasználásban két szektort érdemes vizsgálni: a hazai HoReCa üzletágban 2020. óta nagyjából 10-15 %-kal csökkent a vendéglátó egységek száma, így ebben az évben folyamatos stagnálással vagy talán enyhébb csökkenéssel kell számolni. Az automatás üzletágban viszont az látható, hogy már egy-egy nagyobb projekt indulásánál, egészen a korai szakaszban keresnek minőségi megoldást, akár kávéról, egyéb meleg-hideg italokról, vagy snack- szendvics szolgáltatásról van szó.

 Mi várható?

Ami a következő idényt illeti, a legnagyobb rejtvényt az időjárás jelenti. Az USA Climate Prediction Centerének előrejelzése szerint jövőre az El Nino időjárási anomália határozhatja meg a Föld déli felének időjárását. Ez Brazíliába a világ legnagyobb arabicatemesztő és második legnagyobb robustatermesztő országába sok esőt, Indiába és Indokínába viszonylag száraz időt hoz. Ha beválik az időjósok várakozása, az várhatóan negatívan hat majd a kávétermésre. Ezáltal jó eséllyel az árakra.

A cikk forrásai: Nasdaq.com, Reuters.com, Nielsen

A bejegyzés trackback címe:

https://dallmayrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4918263739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása