Kávés horror: az öt fázis

2022. június 24. - Alois Dallmayr Magyarország

"Tudod mi a gyász öt nagy szakasza? Tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Elég sok ahhoz, hogy egyedül dolgozd fel. Hívj!"

Első reggel: Tagadás

„Helló! Csak bejelentkeztem, hátha megtudom, hogy vagy. Egy ideje nem hallottam felőled. Menjünk el kávézni, ha már úgy érzed, hogy van kedved hozzá, oké? Hívj fel!”

„Szia... hogy vagy? Mármint... tudom, de... itt vagyok, ha beszélgetni szeretnél. Tudom, hogy valószínűleg ez a legrosszabb dolog, amin valaha is keresztül kellett menned. De nem kell egyedül végigcsinálnod.”

Hagyta, hogy a rögzítő lejátssza a következő néhány üzenetet, mielőtt letette a telefont. Rosszul érezte magát, amiért nem törődött a barátaival, de nem igazán zavarta a dolog. Nem akarta beszélgetni a történtekről, nem akarta, hogy megkérdezzék, hogy van. „Jól.”

Jó lesz az olcsó kávéfőzővel készített kávé... Nézte, ahogy az utolsó csepp is belekerül a kannába. Óriás bögréjébe töltötte az egészet, ivott egy kortyot. A lé tovább maradt a szájában, mint szerette volna - alig tudta rávenni magát, hogy lenyelje. Ez lehetett a legrosszabb kávé, amit valaha kóstolt. Olcsó kávéfőzővel készített, olcsó kávé volt, de még ez sem indokolta azt a borzalmas ízt, amit érzett. Gondolta, úgy tesz, mintha minden rendben lenne, és iszik még egy kortyot. Közben szinte hallotta az anyja hangját: „Nem kell erősnek mutatnod magad.”

A telefonjáért nyúlt, hogy megírja az anyjának, sikerült elkészítenie a világ legrosszabb kávéját, de eszébe jutott, hogy az anyja telefonját már kikapcsolták. Nem volt ott. Pedig esküdni mert volna rá, hogy érzi őt maga mellett.

Második reggel: Düh

Lecsapta a telefonját az asztalra. Nem erre akart ébredni. Kiviharzott a kamrába a kávéjáért és az AeroPress-ért. Talán le tudja vezetni a frusztrációját azzal, hogy tiszta erőből préseli a kávét. Amíg készült a kávé kis szerkezetben, újra lejátszotta az aznap reggel kapott hangüzenetet. Még mindig nem vette fel a telefonját, aminek épp az ilyen üzenetek voltak az okai: „Szia, még mindig nem hallottam felőled. Tudom, min mész keresztül, de ezért kellene felhívnod. Vagy beszélned valakivel. Tudod, mi a gyász öt szakasza? Tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Elég sok ahhoz, hogy egyedül dolgozd fel. Hívj!”

Honnan tudhatná bárki más, min megy keresztül? Mit kell tennie, hogy megbirkózzon vele… Nem kellett beszélnie senkivel. Most nem akart beszélhetni, és kész. Közben dühítette, hogy egyedül van. Hogy az egyetlen ember, akivel igazán beszélni akart, nem volt ott.

Fogta az AeroPress-t, megnyomta, várta, hogy az első kávécseppek elérjék a poharát. A dugattyú nem mozdult. Újra megnyomta, erősebben. Semmi. Sőt, úgy tűnt, hogy az visszanyomja a kezét. Éppen csak kezdte felfogni, mi történik, amikor rántást érzett az inge hátsó részén, ami arra kényszerítette, hogy hátra lépjen, amikor a dugattyú egyszer csak kiszakadt a házából. A lefőzött kávé és a nedves őrlemény szétfröccsent a konyhapulton, beterítette a falat. „Mi a fene?” – vélte hallani az anyja hangját.

„Te jó ég” - motyogta magában. „Mi történik velem?”

Folytatjuk…