Az Alois Dallmayr Magyarország ismeretterjesztő és szórakoztató blogja

Dallmayr Magazin

Meginni a kávét? Na még mit nem!

Gondolatébresztés tudományosan

2021. május 21. - Alois Dallmayr Magyarország

reggeli_kave_eszpresszo_latte_00.jpg

Elég csak ránézni egy csésze kávéra, szinte olyan hatást ér el, mintha elfogyasztottuk volna. Ez nem szubjektív benyomás, hanem tudományosan igazolt tény. (Nem, nem a brit tudósok által.)

Sam Maglio, a Torontói egyetem docense, a Consciousness and Cognition magazinban megjelent cikkére hivatkozva azt állítja, hogy egy csésze kávé látványa majdnem olyan hatást kelt a szervezetben, mintha az ember ténylegesen el is fogyasztotta volna azt.

Az írás társszerzője Eugene Chan (University of Monash), a két professzor pedig arra a pszichológiai jelenségre alapozza az elméletét, hogy adott ingert képesek vagyunk összekapcsolni annak hatásaival. Kísérletükben arra kérték az alanyokat, hogy idézzék fel néhány, kávézással kapcsolatos emléküket. Amikor ez megtörtént, fiziológiai reakciókat produkáltak: pulzusuk mérhetően emelkedett. Ennek alapján a kutatók arra jutottak, hogy „a kávé és a fokozott izgalom közötti kapocs valószínűleg annyira erős, hogy akkor is képes kognitív változásokat előidézni az emberekben, ha nem is visznek be koffeint a szervezetükbe”.

reggeli_kave_eszpresszo_latte_01.jpg

Az sem volt mindegy ugyanakkor, milyen italra gondoltak a résztvevők: az eszpresszó erősebb hatást váltott ki, mint a latte, utóbbi viszont még így is felülmúlta a teára adott reakciókat. A kutatás fontos része, hogy a kulturális gyökerek közötti különbségekre is rámutat.  Ázsiában – ahol a kávé nem kapcsolódik össze ilyen szorosan az izgalmi állapottal – a vizsgálat várhatóan teljesen más eredményt hozna, ha egyáltalán értékelni lehetne: „Észak-Amerikában mindannyian ismerjük az ideges középvezetőt, aki tripla kávéval rohan valami nagyon fontos megbeszélésre. Számunkra egyértelmű a viszony a koffein fogyasztása és a heves érzelmek között, ami a világ más részein azonban nincs így”.

Szóval lehet, hogy mégsem kell minden reggel meginnunk egy bögre kávét? Elég, ha csak ránézünk? Biztos, ami biztos, ha a koffein hatásán kívül van bármi, ami megdobogtatja a szívünket a kávézással kapcsolatban, főzzünk inkább egyet! 

reggeli_kave_eszpresszo_latte_02.jpg

fotók: goodfon.com; besthdwallpaper.com; havingtime.com
forrás: Coffeemuseum

A bejegyzés trackback címe:

https://dallmayrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4916557578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása