A palacsinta sokunk első számú desszertje. Ám még a legfinomabb kedvencre is rá lehet unni egy idő után, hiába a különböző feltétek. Ezért érdemes inkább az alap recepten csavarni egyet, méghozzá kávéval.
Hogy a legjobb ízhatást érjük el, frissen őrölt kávét használjunk. A recept tehát úgy kezdődik, hogy „végy egy kávédarálót”. Nem kell feltétlenül gépi megoldásban gondolkodni, megteszi a kézi is.
Kellékek
- kávédaráló
- nagy méretű tál
- fa keverő
- merőkanál
- serpenyő
- evőkanalak
Hozzávalók
- 1,5 evőkanál őrölt kávé
- 100 gramm liszt
- 2 evőkanál porcukor
- 1 teáskanál sütőpor
- 1,5 evőkanál ecet
- 1,5 dl tej
- 2 evőkanál joghurt
- 1 tojás
- 1 teáskanál vaj
- méz, sovány görög joghurt, szeletelt mandula
A tálban kell összekeverni a lisztet, porcukrot, sütőport, őrölt kávét. Mehet hozzá az ecet, a tej és a joghurt. Ezután jön rá a tojás, és a csomómentesre keverés egészen addig, míg apró buborékok jelennek meg a tésztában.
Innen már a szokásos menetrend jön: Vajhevítés a serpenyőben, rá egy merőkanálnyi palacsintatészta, és közepes lángon aranybarnára kell sütni mindkét felét. Az eredmény sokkal közelebb lesz az „amerikai” palacsintához, mint az itthon megszokotthoz.
Tálaláshoz meg lehet kenni a palacsinták tetejét joghurttal, megszórni mandulaszeletekkel és ráönteni egy kis mézet. A feltét persze lehet más is, tejszínhab, banán, kesudió, fagyi, csökiöntet, eper – vagy amihez épp kedünk van.
fotók: pastryaffair.com; foodandwine.com
forrás: ineedcoffee.com