A kávéházról először a tokiói Ginzából érkeztek hírek, bár egyes feljegyzések szerint különböző változatai Kiotóban, Oszakában és Fukuokában is megjelentek. A látogatókat vonzotta a pörkölt kávé illata, amelyet a mellékutcákon át követve csendes, szűk sikátorba jutottak, tele apró bárokkal.
Ezek között található maga a kávéház. Az ablakon egy kis tábla hirdeti a nevét - Kuromame Kissaten -, mögötte néhány tompa lámpa fénye világítja meg a bájosan régimódi belső teret. A régi faajtó és a részben ólomüveg ablakok mögötti filcfüggönyök hatására az ember időutazáson érzi magát, sokak szerint van benne valami különös és bájos; a nyugalom egy apró szeglete.
A kávéház ajtaja mindig zárva van. Ha valaki megpróbálja húzni vagy nyomni, nem mozdul. De azoknak, akik - látva a fényeket és érezve az illatot - kitartanak, néha feltárul. Kopognak egyszer, kétszer, majd még egyszer, és az ajtó a harmadik kopogás visszhangjára nyikorogva kinyílik - állítólag. A Kuromame Kissaten halvány fényei kis teret tárnak elénk, néhány asztallal, régi kanapéval a fal mellett, és néhány székkel a fából készült pult előtt. Egy karcos lemezről dzsessz szól, időnként dadogva, ahogy a gramofon tűje ugrál. A kávéház tulajdonosa mindig a pult mögött foglal helyet, neve a feledés homályába veszett. Egyesek szerint naphosszat a tökéletes, érett kávébabot hajkurászta, de kifutott az időből. Mások szerint a tökéletes tétel pörkölése közben halt meg, és ezzel elrontotta a tökéletesnek szánt főzetet. Akárhogy is, mindig a pult mögött ül, kissé az árnyékba húzódva, miközben egyetlen lámpa világítja a pulton előtte fekvő menükártyát.
Az étlapon mindössze három tétel szerepel, mindegyik fekete: Blue Mountain, Kilimanjaro és a ház keveréke, a Kuromame. A kávéház minden ismert történetében az emberek a hármas számú opciót választják, sőt, az a hír járja, hogy tulajdonképpen nincs is más lehetőség - a Kuromame Kissatenben csak a házi keveréket lehet megkóstolni.
A tulajdonos lassan és módszeresen főz. Stílusa aprólékos és gyakorlott. Úgy tartják, hogy a babokat háromszor őrli meg. Hogy a főzés pontosan három percig tart. Hogy minden egyes műveletnek rituáléja van. Mintha minden egyes lépésre különleges módon, különleges ritmusban és különleges időzítéssel kerül sor, így születik meg a különleges csésze kávé. Az elkészült főzetet régi kerámiacsészébe tölti, és egy csészealjra helyezi, kanál, cukor, tejszín vagy tej nélkül. Az üzenet egyértelmű: ezt a csészét úgy kell meginni, ahogy van, más mód elképzelhetetlen. A tulajdonos figyeli, ahogy a látogatók beszívják az illatot, majd kortyolnak a főzetből. Egyszerre kíváncsian és magabiztosan figyeli őket, majd feltesz egy egyszerű kérdést.
"Ízlik a házi keverék?"
A kérdésre adott válasz döntő fontosságú. Legalábbis amennyire a feljegyzések állítják, kétértelműen bólogatni talán az egyetlen módja annak, hogy úgy távozzon az ember, ahogyan bejött. De ha valaki azt válaszolja, hogy valóban ízlik neki a csésze kávé, amelyet oly aprólékosan főztek, a következő kérdés mindig ugyanaz.
"Még akkor is, ha ilyen babokból főzik?"
A tulajdonos ilyenkor egy kis üveg kávébabot mutat, amely feketébb, mint bármelyik, amit bárki valaha is látott. Egyesek szerint az üvegben lévő babok elöregedtek, pókhálókkal borítják őket. Mások azt mesélik, hogy a palackban elszáradt kávébabok vannak, amelyek úgy vonaglanak és nyögnek, mintha megkínozták és fogságba ejtették volna őket, és nem sok reményük lenne a menekülésre. De bármi is legyen az, ami abban a palackban van, soha nem az, amire az emberek számítanak, és soha nem az, amit inni akartak.
Sok, izgalmas kalandra vágyó alak próbálta már felkutatni Kuromame Kissaten-t, de nem könnyű megtalálni. Elvégre csak egy bizonyos fajta ember számára nyitott egy bizonyos fajta napon. Nincs cím, nincs telefonszám, nincsenek fényképek. Nincs ismert módja annak, hogy megtaláljuk.
A Kuromame Kissatenről csak a túlélők által róla elmesélt történetek és az ezeket a történeteket összekötő részletek ismertek. És bár a történetek néha változnak, sőt, a kávéház is változik velük együtt, egy dolog minden történetben ugyanaz, függetlenül attól, hogy ki meséli el: azok, akik meglátogatják a Kuromame Kissaten-t, és túlélik a kérdést, soha többé nem isznak kávét.
fotók: reddit.com, puuartisti.fi, flickr.com
forrás: sprudge.com
Korábbi sztorijaink:
