Az Alois Dallmayr Magyarország – ismeretterjesztő és szórakoztató blogja

Dallmayr Magazin

Dallmayr Magazin

Kávéval az egészséges májért

2021. augusztus 27. - Alois Dallmayr Magyarország

maj3u.jpg

Egy júniusban közzétett kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás jót tesz az ember májának, mert nagyban csökkenti a különféle májbetegségek kialakulásának esélyét.

A hír június 22-én jelent meg a BMC Public Health magazinban, a cikket a Southamptoni Egyetem kutatói jegyzik. Vezetőjük, Dr. Oliver Kennedy elmondta, hogy munkájukban félmillió ember adatait dolgozták fel, amit a UK Biobank-ból kaptak. Az adatbázisban tizenkét évre visszamenően megtalálhatók a résztvevők egészségügyi adatai. Összevetve a májbetegségekre vonatkozó információkat és a kávézási szokásokat, a csapat arra jutott, hogy a naponta három-négy csésze feketét fogyasztó személyek mája

  • 21%-kal kisebb valószínűséggel kap krónikus májbetegséget
  • 20%-kal kisebb valószínűséggel hízik el
  • 49%-kal kisebb valószínűséggel okoz halált krónikus betegség miatt.

maj.jpg

A pozitív hatások ténye független attól, hogy a kávé „rendes” vagy koffeinmentes, sokkal többet számít viszont, hogy instant vagy frissen őrölt-e. Utóbbi sokkal hatékonyabb a máj védelme szempontjából, a kutatók szerint a magasabb antioxidáns-szintje miatt, aminek köszönhetően jobb gyulladáscsökkentő.

Dr. Oliver Kennedy állítja, hogy „a kávé könnyen elérhető bárki számára, és tanulmányunk szerint remek eszköz a krónikus májbetegségek megelőzésére. Ennek főleg a világ azon részein van jelentősége, ahol alacsonyak a jövedelmek, nehezebb megfelelő egészségügyi ellátáshoz jutni és magas az ilyen típusú megbetegedések száma.

Ismét bebizonyosodott, hogy a kávé jó dolog. Fogyasszuk rendszeresen!
maj2.jpg

 

fotók: the ladders.com, scitechdaily.com

forrás: sprudge.com

A bejegyzés trackback címe:

https://dallmayrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr7816671170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása