Az Alois Dallmayr Magyarország – ismeretterjesztő és szórakoztató blogja

Dallmayr Magazin

Dallmayr Magazin

Kávés horror – Szellemes szállítás

2021. december 10. - Alois Dallmayr Magyarország

hallo.jpgKétségtelen, hogy leginkább Halloween-kor van itt az ideje a rémisztő sztoriknak, de egy jó történet nem évszakfüggő. Kortárs rémnovellák a kávé körül.

A rakodódokk magányos hely, pláne, ha reménytelennek tűnik a várakozás, a Nap lenyugvóban, halványuló fényénél a kis pörkölőüzem végéig ér az árnyékod, már csak egy zacskó zöld kávé maradt, és a három hete rendelt raklapnyi kávé két hete késik, és már ígéretek sincsenek arra, hogy valaha megérkezik, legfeljebb homályos utalások arra, hogy „valahol út közben”.

Beck joggal sajnálhatta magát. Ahogy sajnálta a vásárlóit is, és nem várhatott tovább, el kellett mondania nekik, hogy kifogyott a kávé. A nyomkövetés szerint a kávéja kevesebb mint százötven kilométerre volt tőle, de ez az információ három nappal ezelőttről származott, és a kamionos azóta nem lépett kapcsolatba senkivel.

A rakodódokk nyitott ajtaja előtt járkált ide-oda, a sötétség egyre csak nőtt, ő pedig egy órán át hívogatta az ügyfeleket, hogy személyesen kérjen bocsánatot valamiért, ami nem az ő hibája volt. Néhányan közülük cserébe azért kértek bocsánatot, hogy más pörkölőtől vagy nagykereskedőtől lesznek kénytelenek kávét vásárolni.

- Sajnálom, Beck, tényleg, de ha nincs kávénk, akkor nem vagyunk kávéház, tudod.

Természetesen megértette.

Megcsörrent a telefon a szállítási és átvételi pulton. Már csak ő maradt a pörkölőben és tétovázott. Nyilván egy újabb nagykereskedő lesz az, aki megkérdezi, hogy ha esetleg, mikor, miért. Beck-nek nem igazán voltak válaszai, mégis felvette a telefont, mert - emlékeztette magát - ezek az én majmaim, ez az én cirkuszom.

- Lawless Coffee, Beck."

A vonal túlsó végén csend, majd szuszogás.

- Itt Beck, segíthetek?

A ziháló hang panaszos volt, dühös, és valahogy nagyon ismerősen hangzott.

Nálam van... nálam van a kávé, az ön kávéja. Nálam van a kávéja.

- Ki beszél? Maga a sofőr? Hol van?

- Jöjjön érte" - mondta a hívó, és sóhajtott, mielőtt letette volna a telefont.

Beck nem az a típus volt, aki hajlamos kinyilvánítani a haragját, de miután a hívó letette a telefont, hetek óta tartó frusztrációja kitört belőle. Felkapott egy régi, papírnehezékként szolgáló darálómaradványt, és ledobta a dokkolóról a pillanatokkal ezelőtt még üres parkoló homályos fényébe. Arra számított, hogy a nagy ipari parkolóban pattogó fém csilingelő hangját hallja majd, ehelyett a biztonsági üveg törésének semmivel össze nem téveszthető hangja szállt a levegőben. Amikor a szeme alkalmazkodott a félhomályhoz, egy nyerges vontató fülkéjének szürke körvonalát találta meg a dokkolóval szemben, száz méterrel arrébb.

- A francba, a francba, a francba – sziszegte. - Ez meg honnan a fenéből jött?

Miközben letérdelt, hogy leugorjon a dokkról, bocsánatot kérve a sofőrtől, és felajánlva, hogy rendezi a kárt, a teherautó motorja beindult. A dízel durva morgása olyan hangos volt, hogy csodálkozott, miért nem hallotta, amikor behajtott a parkolóba. A helyzet rendkívüli kínosságát és a zavarát enyhítette a gondolat, hogy ez bizonyára az ő kávéja. A sofőr valószínűleg feltételezte, hogy Beck látta őt megérkezni, és ez megmagyarázta a rejtélyes telefonhívást.

 

Felvillantak a teherautó fényszórói. A vakító fényhez csatlakozott a teherautó légkürtjének rángatózó dudaszava, ez a kombináció visszalökte Beck-et a dokkhoz. Behunyta a szemét, és mindkét kezével hadonászni kezdett a feje fölött, béna kísérletként arra, hogy valamiképp közölje a sofőrrel, megérti a dühét, egyúttal legyen szíves abbahagyni a világítást és a dudálást. A motor lejjebb kapcsolt a magas fordulatszámról, a teherautó hevesen előreugrott. Beck arra gondolt, a sofőr megfordul, hogy visszatolasson a dokkhoz, és leszállítsa a kávét. A duda és a fényszóró pedig csak a kamionos jogos dühének kifejezése volt. Miközben ezen járt az agya, megfordult, és megpróbált visszamászni a dokkhoz.

Mire felemelte a lábát, majd elvétette a dokk szélét, és egyensúlyát vesztve visszazuhant a földre, két dologban volt biztos. A teherautó nem fog megfordulni vagy megállni, neki pedig nincs ideje visszamászni a dokkra. A motor dübörgése már a csontjait zörgette, a sikoltó duda pedig tüskéket kalapált a fülébe. Anélkül, hogy hátranézett volna, megmozdult, elesett, ahogy kifordult a bokája, és oldalra kúszott.

A bal első kerék szétzúzta volna a lábát, ha a teherautó nem áll meg olyan hirtelen, a dokknak csapódva. A fenekén hátrált, amíg meg nem találta a pörkölő bejáratához vezető lépcső oldalát. A teherautó dudája már nem szólt, de a motor még mindig járt. Az egyik fényszóró el volt törve. Beck felnézett a vezetőfülke felé, a nyitott ablak sötét négyzetére. Csak a bal kar kifakult farmer könyöklőjét látta a sofőrből.

- Mi a fene bajod van? - kiáltotta.

A motor felpörgött, a fogaskerekek csikorogtak, mintha a sofőr a hátramenetet keresné. A teherautó ősrégi volt, mintha az ötvenes évekből származna. Oxidált festék záporozott le a motorháztetőről és a sárvédőkről, ahogy azok összegyűrődtek az ütközéstől, és rozsdás por szállt a levegőben. A kamionosok iránti kereslet - az elmúlt hetekben többször is elmondták neki – durván meghaladta a kínálatot. A sofőrök fizetése olyannyira megnőtt, hogy a kamionosok visszatértek az aktív szolgálatba a nyugdíjas létből.

- Na persze – mormogta Beck.

A teherautó lassan hátrafelé gurult. A megmaradt fényszóró gyenge fényén keresztül Beck látta, hogy a törött vezetőoldali ablak mögött sápadt ujjak forgatják a kormánykereket, hogy a teherautót átlósan elfordítsák, és szembeforduljanak azzal a ponttal, ahol ő ült. A fékek csikorogtak, a teherautó megállt, és újra felhangzott a kürt.

Beck megpróbált felállni, de összerezzent, amikor szórakozottan ránehezedett a kicsavarodott bokájára. A teherautó megindult előre, és indokolatlan mértékben felgyorsított. Becknek nem volt ideje felmászni a lépcsőkön. A legjobb, amit tehetett, hogy a hat lépcsőfok mögé húzódott, és abban reménykedett, hogy azok, valamint az alattuk tárolt, útszóró sót tartalmazó zsákok némi védelmet nyújtanak. A kavicsok belemartak a tenyerébe, miközben kúszott. Még el sem ért a lépcső legmagasabb része mögé, amikor a teherautó neki rontott. A vasból és betonból készült satu keményen összenyomta a vállát, több métert repült az aszfalton, ahol a hátán csúszva állt meg.

Feküdt, felnézett a csillagtalan égboltra, miközben a körülötte zajló lépések zajára figyelt. Amikor körülnézett, nem látott senkit, csak sót, törött betont és a gőzt eregető roncsot. Lassan fél lábra állt, és az ugrálást sántikálással vegyítve elindult az összetört teherautó vezetőfülkéje felé, de út közben azért felszedett egy méretes betondarabot. Feltépte a résnyire nyitott ajtót, és fenyegetőnek vélt mozdulattal meglengette a betont.

 

A fülke üres volt. Végigtekintett a parkolón, a sofőr nyomai után kutatva. Semmi. Felvett egy mappát a fülke padlójáról, azt hitte, talán megtalálja a sofőr nevét. Csak egy sor naplóbejegyzés volt rajta.

Ügyfélmegkeresés, a szállítás késik.

Az ügyfél új szállítási időpontot kér.

Ügyfél panaszkodott, késik a szállítás.

Ügyfélpanasz, információhiány a státuszról.

Ügyfél beszélt az ügyvezetővel a késedelmes szállítással kapcsolatban.

Ügyfél panaszt tett, késedelmes szállítás.

Úgy tűnt, mintha az összes panasz tőle származna. A lap tetejére írt dátum 1961 októbere volt.

A teherautó rádiója hirtelen életre kelt, annyira megijesztette, hogy hátralépett, teljes testsúlyát a bal lábára helyezve. Fájdalom lüktetett a bokájában, amikor felcsendült Ricky Nelson hangja Well hello Mary Lou, good bye heart, majd a dal véget ért. Beck leült az oldallépcsőre, miközben egy másik dal kezdődött el, de azt mintha már hallotta volna korábban.

Where the boys are, someone waits for me - énekelte a hang. A zene közben hallotta, ahogy egy lakókocsi ajtaja nyikorgva kinyílik, és érdes férfihang csatlakozott a rádióban megszólaló női hanghoz.

He’s walkin’ down some street in town and I know he’s lookin’ there for me. In the crowd of a million people, I’ll find my valentine.

Beck a földre ereszkedett, a szeme a lakókocsi alatt kutatott. A furgon hátsó részén egy pár cowboycsizmát látott csoszogni, amikor kinyílt a pótkocsi második ajtaja. Eszébe jutottak a lépések, amelyeket a hátán fekve hallott, és odapillantott. Ha a kamionos bántani akarta, miért nem rugdosták azok a csizmák, amíg sebezhető volt? Egy kerékkulcs végzett volna vele, ha ezt akarta volna az őrült sofőr. Miközben megpróbált szabadulni a gondolattól, hogy pajszerral verik agyon, elkezdett azon agyalni, miért borítja só a talajt.

Amikor rájött, mi az, úgy kellett visszafogni a nevetést. Kezdesz megőrülni, gondolta. A só elűzi a szellemeket, démonokat és mumusokat? A telefonja még mindig odabent volt az asztalon. A lépcső használhatatlan volt. Mit veszíthetett? Odabicegett egy feltépett sós zacskóhoz, és kivett belőle két marékkal. Letérdelve látta, hogy a csizma még mindig a lakókocsi hátsó részénél áll.

Olyan gyorsan sántikált a pótkocsi oldala mentén, ahogy csak tudott. Mély levegőt vett, kilendült a sarkon, és sóval teli kezét maga elé tartva azt kiáltotta: "Rohadék!", majd kissé érthetetlenül, ahogy kinyitotta a szemét: "Hah!".

Senki sem volt ott, csak két üres cowboycsizma. Beléjük rúgott, hogy megbizonyosodjon róla, nem egy láthatatlan kamionos van-e bennük, és halk nyögést hallott a lakókocsi belsejéből. A sötétségbe lesve ki tudta venni egy raklap homályos, sötét alakját, amely félig fel volt pakolva zöld kávéval és más, szétszórt zsákokkal. Hunyorogva próbálta eldönteni, hogy vajon egy csizma lábujját látja-e, amelyik kilóg a raklap mögül. Lenézett. A cowboycsizma eltűnt.

Hirtelen a teherautó kürtje szakította félbe a csendet, elnyomva Elvis hangját, aki épp az imént énekelte el a Won't you please surrender to me-t. A kürt sikolya tompulni kezdett, és a lakókocsi belsejében egy rikácsoló hanggá olvadt, amely harmóniába került Elvisszel, és együtt üvöltötték a Be mine tonight-ot. A sötétség egy foltja megindult felé, majd emberi alakot öltött, ahogy kilépett az árnyékból.

 

Saját kiáltása csatlakozott az alak sikolyához, ahogy az előre repült. Beck csukott szemmel, vakon sót dobott a levegőbe, és a világ elcsendesedett.

Fájó bokájával majdnem két órába telt, mire lepakolta a kávét. Reggelig pörkölt és kóstolgatott, miközben újra és újra a The Lion Sleeps Tonight-ot énekelte tiszta, éles falzettben. Bár a teherautón lévő zöld kávé megegyezett a rendelésével, a csomagolószelvény 1961-es keltezésű volt, és amikor kinyitotta a zsákokat, egyértelművé vált, hogy az összes kávé szavatossága lejárt. Délután elkezdte hívogatni a vásárlókat, a hívások között többször is megköszörülve a torkát, hogy a hangja ne ziháljon.

- Van kávém. Szokatlan, különleges, az évszak specialitása. Ne törődj a névvel, belsős poén, Csokit vagy Csalunk Blend, csak a móka kedvéért. Érett kávék kombinációja, de ezen a héten nem szállítunk semmit. El kell jönnöd érte.

hallo3.jpg

Mike Ferguson

 

Az eredeti: https://sprudge.com/halloween-fiction-ghosted-delivery-182402.html

fotók: sprudge.com, kauaicoffee.com

A bejegyzés trackback címe:

https://dallmayrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr9616775274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása